bplogo
 

Most B Hét van, a jövő hét A Hét lesz.

 

Keramikus

KERAMIKUS
8. utáni képzésben

Galéria - További képek

 A középfokú keramikusképzés legmagasabb szintű végzettségét adja az iskola. Az ötéves felkészítés során a szakma minden fontos területén ismereteket szerezhet a tanuló, a szolgáltatóipari ismeretektől az iparművészeti alkotómunkáig minden megtalálható a képzési programunkban.

Idézet az Országos Képzési Jegyzék Szakvizsga követelményeiből:

A keramikus olyan, fejlett formakultúrával, rajzi és plasztikai ismeretekkel, valamint kerámiatechnikai tudással rendelkező szakember, aki igényesen valósítja meg a kerámia különböző területein adódó szakmai és szakesztétikai feladatokat.
Önállóan elkészíti a kerámia szakmai feladatok terveit, majd a tervek alapján a kívánt szinten különféle alapanyagokból kivitelezi az adott kerámiatárgyakat, alkalmazva az elsajátított elméleti és gyakorlati ismereteket.
Ismeri és használja a kor követelményeinek megfelelő technológiákat a kézműves, a gyári és autonóm kerámia területen, és figyelembe veszi ezek szemléleti, valamint szakmai elvárásait.
Tudása alapján vállalkozóként, önálló kerámiatervezési és gyakorlati munkát végezhet, illetve tanulmányait a különböző művészeti egyetemeken folytathatja.

Tóth Géza fazekas szakoktatónk halálára