bplogo
 

Most B Hét van, a jövő hét A Hét lesz.

 

Humán közösség

Humán munkaközösség

Déri Andrea

(magyar nyelv és irodalom)

Szombathelyi Tanárképző Főiskola könyvtár–magyar szakán, majd az ELTE magyar szakon, ezt követően pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógia szakon szereztem végzettséget.
Több mint két évtizeddel ezelőtt a Nagy Ilona Kollégiumban a rövid ideig tartó, de gazdag pedagógiai tapasztalathoz juttató nevelőtanári munka után kerültem ebbe az iskolába.
Az itt töltött évek során részese lehettem az iskola átalakulásának, fejlődésének, ahogy az építőipari szakmunkásképzőből kézműves szakmákat oktató szakközépiskola, majd pedig elismert művészeti iskola lett.
A hosszú évek óta tartó hűség oka alaptermészetemen kívül az, hogy évről évre irodalomszerető, fogékony, nyitott tanítványokra leltem; az iskola mindenkori vezetése pedig lehetővé tette, sőt, támogatta a szakmai megújulással kecsegtető pedagógiai módszerek bevezetését. Ezt jelenleg számomra a színházi nevelés könnyen megszerettethető területén kívül a drámapedagógiai kísérletező munka jelenti.

Dr. Fábián Györgyi

(magyar nyelv és irodalom – könyvtár)

A középfokú oktatás minden formájában jártasságot szereztem. Több éven keresztül az ELTE, illetve a WJLF megbízásából vezető tanári feladatokat is elláttam. 1992–2002 között a Fővárosi Pedagógiai Intézet szaktanácsadójaként dolgoztam. A felnőttoktatás területén kerettantervi követelmények kidolgozásában vettem részt, az OKI számára helyi mintatantervet készítettem. 2000-ben az Ünnepi Könyvhét kiadványaként megjelenő Jókai Kritikai Kiadás 8. novelláskötetében tettem közzé. 2001-ben e munkáért a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíjban részesített.
Önállóan és társszerzőként két tankönyv és számos tanítási segédlet létrejöttében közreműködtem. Húszévi „csatangolás” után, 2003-ban tértem vissza ebbe az iskolába. Az eltelt hét év alatt négy pályamunkámmal nyertem valamilyen anyagi támogatást az intézmény számára. Sokat tettem a Dekoratőr Iskola jogutód intézményeként a két iskolai könyvtár egyesítéséért, iskolai és könyvtári programok szervezéséért, az iskola népszerűsítéséért, az iskolai diákújság eddigi öt évfolyamának létrejöttéért.

Lénárné Szabó Anikó

(magyar nyelv és irodalom, német nyelv)

Jelenleg kisfia, András nevelésére fordítja pedagógiai kvalitásait, a gyedes időszakát tölti. Az ELTE német–magyar szakának elvégzése után kiváló vezetőtanári ajánlással került iskolánkba mint pályakezdő pedagógus.

Pál Magdus

(történelem, társadalomismeret, filozófia)

Székelyudvarhelyen születtem. Szüleimtől, székely őseimtől tanultam meg az egyenes beszéd és a kemény munka tiszteletét.
1977-ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetem filozófia–történelem szakán diplomáztam.
A 80-as, 90-es években lélektannal és filmkritikával foglalkoztam. Ezt az érdeklődési kört a későbbiekben a 20. század történetének elemzésével bővítettem. 2002-ben megnyertem egy tanároknak meghirdetett országos versenyt: „Mit és hogyan tanítok a NATO-ról, biztonságpolitikáról?”, amelynek következtében eljutottam a belgiumi NATO központba.
A holokauszt tanulmányozása során újabb eredményeket értem el: részt vehettem a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet szakmai konferenciáin, a berlini, wansee-i módszertani előadásokon, Auschwitz–Birkenau, Buchenwald, Dachau koncentrációs táboraiban tett megrendítő látogatásokon. Az iskola kezdeményezésemre és közreműködésem eredményeképpen bekapcsolódott a Leonardo mobilitási projektbe, s ennek keretében lehetőség nyílt tanároknak, s ez évtől már tanulóknak is, hogy külföldi tanulmányutakon bővítsék szakmai ismereteiket.
Textíliáimmal több egyéni és csoportos kiállításon vettem részt.

Perecsényi Ildikó

(történelem)

Erdélyben születtem, s az egyetemi tanulmányokat is Kolozsváron végeztem. 1980-ben kaptam meg középiskolai tanári diplomámat.
1983-tól tanítok ebben az iskolában. Számos versenyt, rendhagyó órát, programokat szerveztem. Hivatásomnak tekintem a személyesség formáit keresni a tanórák keretei között. Már a ’80-as években is az összefüggések felismertetésére helyeztem a fő hangsúlyt óráimon. Osztályfőnökként 12 osztályt indítottam útjára, éveken keresztül a humán és az osztályfőnöki munkaközösség vezetői teendőket láttam el. Az ide érkező tanulók készségeit figyelembe véve, az iskola művészeti arculatának fejlesztését is szem előtt tartva, a tanulók vizuális érzékenységét a történelemórák részévé emeltem azzal, hogy egy-egy korhoz történelmi tablókat, szemléltető plakátokat, PowerPoint-megoldásokat készíttettem tanulóimmal, s ez komoly motivációs tényezőt jelentett munkám során.
Segédanyag diákoknak, tanároknak:

http://www.torimindenkinek.atw.hu/

Selmeci Noémi

(ének- zenetanár)

 

Szigeti-Zsolnai Éva

(magyar nyelv és irodalom)

Érettségi után egy évig dolgoztam a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jelentkeztem, ott végeztem el a magyar szakot. Felvettem a Komparatisztika (összehasonlító irodalomtudomány) és a Modern Magyar Irodalom speciális képzést is. Hallgató koromban bekapcsolódtam a tudományos diákköri munkába, és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságának pályázatain egy első és egy második helyezést nyertem. Mindig érdekelt a kortárs irodalom, többször vettem részt a fiatal írók József Attila Körének találkozóin. Diplomamunkámat Szilágyi István „Kő hull apadó kútba” című regényéről írtam. Az egyetem befejezése után a Port.hu-nál vállaltam munkát a színházi rovat segédszerkesztőjeként, majd egy évig Londonban is dolgoztam. Ezt követően nagy örömmel vállaltam a tanítást a Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskolában, ahol az oktatás mellett kulturális programokat is szervezek (szavalóversenyt hirdettünk, meghívtunk irodalomtörténészt és kortárs írót is). Publikációim: Somogy, 2003. 2. szám. XXXI. évfolyam. Cím: Vallomások, Új Dunatáj, 2003. 3. szám. VIII. évfolyam Cím: Mészöly Miklós: Megbocsátás, Somogy 2007. 1–4. szám. XXXV. évfolyam. Cím: Kelemen a hatodik napon.